Na most azt már tudjuk, hogy nem lesz egyszerű a következő időszak. De mit is lehet tenni?
Egyrészt figyelni. Amikor feltűnik valami hasonló ügy, mint amiről az előző posztban szó volt, akkor simán résen lehetünk: aha, itt egy újabb felvonás. Mily szerencse, hogy asztrológiai tudásunkkal felvértezve most tudhatjuk: ezek csak újabb epizódok, a csattanóra még várni kell. De ez azt is jelenti, hogy lehetőségünk van tanulni az ügyben, mert most az élet újabb és újabb arcát mutatja meg ugyanazoknak a problémáknak. Hogyan harcoljak például jól és eredményesen?
Valaki azt kérdezte, hogy ki lehet-e maradni a harcból. Megpróbálhatod. Magadra zárhatod az ajtót. Az a baj, hogy azt gyanítom, hogy annyira feszült az idő, hogy a feszültség a bezárt lakásban is utol fog érni. Beindulnak a belső mozik, előjönnek a belső szörnyek. (Persze velük is meg kell vívni valamikor. ;) ) Vagy majd pont abból lesz galiba, hogy távol maradtál a világtól... Megpróbálhatod a munkahelyeden is homokba dugni a fejed, de gyanítom, hogy nem fog menni. A hallgatás is állásfoglalás, mikor helyzet van. Megpróbálhatsz békésen meditálni a csatatér közepén, de hacsak nem vagy igen különleges szellemi képességek birtokában, jó esélyed van, hogy le fognak lőni.
Ha már harc, menjünk bele! Hogy milyen szinten és milyen szellemben, abban van választásod. Én például tegnap este éppen egy go-klubban jártam. Tudod mi az a go? Egy táblás játék. Stratégiai. Ketten egymás ellen. Remek. Most, mikor úgyis mindenki mindenki ellen van, szerintem kiváló dolog belefogni egy stratégiai játék tanulásába. Vagy valamely harcművészetébe. Ha már harc, vegyük komolyan, hogy az. Csak emeljük valami olyan szintre, ahol végül nem fog senki a valóságban megsérülni. És konfliktuskezelés tanulására ez is kiváló. Az oktató az első 10 perc után rám szólt: itt nem arra megy ki a játék, hogy harcolj, és minél több ellenfelet leüss! Itt területet kell nyerni, hosszabb távon gondolkodni. Remek! Így harcol most végül is Oroszország is. Taktika. Területet nyerni. Nem az a lényeg, hogy minél több ukrán katonát öljön meg. Figyelsz? Ez is csak egy analógia. Ha éppen belevesznél a konkrét csatádba, tudd, hogy nem a csatát kell megnyerned, hanem a háborút. Lépj hátrébb az aktuális harcból, és nézz rá az egész táblára! Ez például segíthet. És közben folyamatosan gondolkodnod kell a másik fejével is. Vajon ő milyen lépésre készül? Az az agresszió, amit irányomba mutat, mely saját célja elérését szolgálja? (Itt persze a való életben jól jöhet, ha még némi együttérzéssel is képes vagy viseltetni a másik irányába: csak azt teszi, ami szerinte a számára legjobb, próbálja ő is a saját legjobb megoldását keresni. Most éppen ennyi telik tőle... Attól még, ha az nagyon bánt engem, jogom van persze megvédeni magam tőle. Vagy összefogni vele, ha sikerül tényleg megérteni, hol vannak a közös érdekeink... ;) )
És simán van időd elbukni egy-két játszmát. Mikor először jártam a go-klubban, és éppen készültem elveszteni az aktuális csatát, a veterán játékosok csak lazán odaszóltak: „az első száz meccset minél gyorsabban el kell veszteni, aztán kezdődik a játék”. Addigra fejlődnek ki úgy a képességeid, tudásod, hogy valóban játszani tudj. Vagy ahogy Edison mondaná: „Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.” Szóval ne félj hibázni! Persze, komolynak tűnhet a játék, ha épp az egzisztenciádról van szó, a gyereked sorsáról, a diplomád megszerzéséről stb. De valójában mégsem erről szól a történet. A történet arról szól, hogy tanulj meg harcolni. Úgy, hogy minél kevésbé sérülj, és minél kevésbé sérts, de a stratégiai célodat elérd. Nehéz a feladat? Persze. Különben meg unalmas lenne. Na unatkozni, azt pont most nem fogunk. Szuper! :) Lehet neki örülni. Uránusznak még mindig az egyik analógiája a humor. Képzeld el, amint a munkahelyi patália közepén sikerül dimenziót váltanod, megtalálni a helyzet komikus oldalát, és miközben mindenki veri az asztalt, Te éppen az asztal alá gurulsz a nevetéstől... Hm?
És simán lehet, hogy elbukod az egész játszmát. Nem az a kérdés. Az első száz játékát szinte az összes go-játékos elbukja. Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy tanul-e belőle. Ha nem, akkor a következő százat is el fogja. Ha igen, akkor még akár nagymester is lehet egyszer. Ha el is bukod a konkrét konfliktust, még mindig felteheted magadnak a kérdést: hol rontottam el, mit tehetnék legközelebb majd másként?
Egy másik fontos mondás jut eszembe, ami ilyen harcolós időkben jól jöhet: „a harcos két fő ellensége a győzelemhez való ragaszkodás, és a vereségtől való félelem.” Nem a győzelem, vagy a nyereség számít. Csak az számít, hogy mit tanulsz most az előtted álló időkben. Konfliktuskezelést, alkalmazkodást, önérdekérvényesítést, igazságosságot, összefogást vagy az egyéniséged felvállalását, hatalomgyakorlást vagy a hatalommal szembeni érdekképviseletet. Mindezek valamely egyéni kombinációját.
Üdvözöld az előtted álló időszakot, mint Nagy Tanítót, ami nagy távlatokat nyit Neked, lehetőséget ad, hogy elképesztő módon fejlődhess!
